Prága - 1. nap

Úgy kezdődött a sztori, hogy Astrikkal még decemberben beszéltük többször is, hogy jó lenne menni valahova. Ez a valami jó volna, ha Prága lenne, mert egyrészt közel van, másrészt volna kihez menni, és amúgyis még egyikünk sem járt ott. J Szombat tájékán megint feljött a téma, de akkor azért most már legyünk egy kicsit komolyabbak, nézzük meg a naptárat is: kedd-csütörtök intervallum tökéletesen megfelel mindkettőnknek, később viszont egyáltalán nincs olyan időpont, ami mindkettőnknek megfelel, hisz lássuk be, számomra azért most már hamarosan itt a vége fuss el véle… Szóval gyorsan írtam Michalnak és Adélának, hogy jövünk, ugyan tájékoztattam azokat is, akik nem Prágában tartózkodtak éppen ekkor (meg amúgy sem J), de sajnabajna más nem tudott jönni. Tehát akkor kezdődik az izgatott várakozás, hogy valaki véletlen be tud-e fogadni minket, bár volt bennem némi kétség, mivel mindketten dolgoznak. Hát így is lett. Adéla kolija elég kicsi, ott no chance, Michalnak meg a barátnője készül az államvizsgára, úgyhogy oda meg azért nem. Akkor szomorkodtunk egy kicsit, aztán addig szomorkodtunk, míg Michal megírta, hogy mégis be tudna minket fogadni szerda estétől, ráadásul a csütörtökje szabad, mert épp nem kell majd dolgoznia menni. Hát mit is mondhatnék: több, mint tökéletes.

Szóval akkor gyors szállásfoglalás a keddi napra, úgy, hogy ahol a busz majd lerak minket, onnan gyalogosan el lehessen battyogni az ágyacskánkig. Astrik azt is szerette volna, hogy lányos szobában legyünk, így találtunk rá az Emma névre hallgató csudaszuper hostelre, úgyhogy már csak az indulás maradt hátra. Szegény Zamaimot amikor tájékoztattuk, hogy mi most lelépünk 3 napra kicsit elkeseredett, mondta, hogy ő is jönne, bátorítgattuk is, hogy akkor most kezdjen el csomagolni, de neki suli volt, úgyhogy maradt vigyázni a házra. J

Szóval a buszocskánk odafele egy icipicit késett, ugyanis mikor máskor kezd el havazni, mint az indulás napján…Na de azt a fél órát azért kibírtuk, szerencsére Prágában jó idő volt, azaz se hó, se eső nem esett, gyors szereztünk egy térképet, aztán irány a szállás. Kicsit bezavart ugyan, hogy amerre felírtam, hogy menni fogunk, kiderült, hogy egy főút, ahol perszebár nincsen járda, de szerencsére sikerült begyűjtenünk egy térképet, így szépen az óvároson keresztül sétikálva értünk oda Emmához. Emmáról annyit kell tudni, hogy kicsit büdös, kicsit ez, kicsit az, de egy éjszakára tökéletes azért a 6 db €-ért a belvárosban.

Lecuccoltunk, majd szereztünk egy kicsit jobb térképet, és kerültünk egy nagyot a városban. Már igencsak sötét volt, úgyhogy minden szépen ki volt világítva, még karácsonyi vásárt is találtunk a Wenceslas téren, ahol meglepetésemre mindenhol kürtős kalácsot és gulyást árulnak, és ennyi szuvenírboltot esküszöm még soha nem láttam. Szinte más nincs is az egész városban… A hazaúton meg hát csak megkóstolnánk egy kis sört, ha már itt vagyunk, de mindenhol csak étteremmel találkoztunk, kivéve egyetlen helyet:, mégpedig Charlie kicsi kocsmáját, amit a városba menet láttunk és extra szimpatikusnak találtunk, ugyanis a bárnál nem bárszék, hanem hinta volt, amit természetesen nekünk ki kellett próbálnunk. Elfogyasztottuk a kis sörünket, majd indulásra készen odajön egy fazon, mondja a pincérnek, amit mond, és akkor hoznak nekünk egy-egy pohár bort… Hát mi csak pislogtunk, majd megköszöntük szépen, beszélgettünk kicsit a bácsival, mert németül valamennyit tudott, aztán irány Emma. A szobatársunk egy 40 év körüli kolumbiai (?) nő volt, akinek még hajnalban kedve támadt kicsit traccsolni az otthoniakkal… Én ugyan tudtam aludni tőle, Astrik viszont már kevésbé.

Wenceslas Square

Abban a bizonyos hintában

Ismét második otthonomban

A karácsony és a szilveszter nagyon jól telt, feltöltődtem energiával, kikapcsolódtam, találkoztam sok-sok kisbaráttal és barátnővel, úgyhogy szépen lassan elérkezett az ideje, hogy ismét Bécsbe látogassak. Már az utazás is jól kezdődött, Bebével jöttem vissza, mert ő jelentkezett egy nemzetközi programra, amelynek keretein belül szinte ingyen és bérmentve meglátogatnak egy csomó nevezetességet, kirándulnak és buliznak egyszerre. Szóval Bebe úgy döntött, hogy egy nappal korábban utazik és nálam szállásolódik el, és tudunk beszélgetni meg valahova kiruccanni. Nade kanyarodjunk vissza a buszozáshoz. Én hamarabb érkeztem, ott álldogáltam, mert még nem lehetett beszállni, amikor odajön 3 brit fiatal (legalábbis akcentusból erre következtettem) és kérdezik, hogy ez jön-e Bécsbe. Mondtam nekik, hogy igen. Ennyi volt a nagy beszélgetésből, majd elindult a bőröndök becsekkolása, ami 300 magyar forintba kóstál. Jöttek a britek is, és ott kérdezték, hogy mennyibe kerül, én meg elárultam nekik. Aztán mikor odaértünk a sofőrhöz az kérdezi a brit sráctól, hogy mennyi bőröndjük van, mondja a srác, hogy három. Erre a sofőr mutat az enyémre meg még kettőre. Mondjuk neki, hogy nem így, hanem amúgy három. Erre fizettek egyesével, majd a brit srác kapott 4 visszaigazolót, hogy 4ért fizettek és már rakták rá a szalagot az enyémre is. :) Hát úgyhogy ezt én ingyen és bérmentve megúsztam egy kis kavarodás keretein belül. :)

Szóval megérkeztünk, lepakoltunk, ettünk, üldögéltünk egy sort, majd irány a Waxy's Murphy's Irish Pub, ahol már korábban jártam, és viszonylag olcsó helynek bizonyult az itteni árakhoz viszonyítva. Dumálgatunk Bebével, persze elfoglaltuk a biztiőr helyét, aki aztán olyan 10  perc után elküldött minket, amikor visszajött tudjaafrászhonnan, így nem maradt ülőhelyünk, mert nagyon tele volt a hely. Gondoltuk akkor még nézelődünk kicsit és utána megyünk és keresünk valami mást. Ekkor megláttam Hassant, Éviké haverját, akinél alukáltak, amikor Bécsben voltak és együtt buliztunk, meg néztük a várost. Szóval odamentem, köszöntem, és aztán csatlakoztunk hozzájuk, és hát nagyon jó volt nosztalgiázni és a haverjaival is tök jól eldumálgattunk, majd meghívtak minket a jövő pénteki buliba, mert az egyik srácnak szülinapja lesz akkor - azért erre még kíváncsi vagyok. Ők még mentek tovább, mi meg jöttünk haza.

Másnap leadtam Bebét a szállásadójánál, mert kezdődött a kis programja és utána rendezgettem, szervezgettem a kis dolgaimat, majd megbeszéltük Astrikkal, hogy este elmegyünk a Varázsfuvolára. Hát eszméletlen király volt, kicsit musical jellege volt, és én megvilágosodtam, mégpedig hogy a musicalt jobban kedvelem, mint az operát. Viszont most az egyszer nagyon szenvedtem a várakozásnál még az opera előtt, mert fáradtabb voltam, mint általában... Próbálkoztam a rajzolgatással, Astrikkal amőbáztunk és társai, de így se nagyon telt az idő...

Utolsó hét karácsony előtt

Máris úgy kezdődött a hétfő, hogy indiai étterembe mentünk Harry-vel, méghozzá a Nirvana-ba. Hát az a helyzet, hogy azt nem tudom elmondani, hogy mit ettünk, azt viszont tudom, hogy Kingfisher nevű indiai sört ittunk, ami a jégmadárról kapta a nevét. Azért valahogy mégis megpróbálom elmagyarázni, hogy mi volt a menü: mindketten rendeltünk egyet, vagyis Harry rendelt kettőt, és azokat elfeleztük: az egyik: Murgh Tikka Makhanwala, ami grillezett csirke-tikka (ezt meg ne kérdezzétek mit jelent) gazdagon paradicsomos-tejszínes-kesudiós curryszósszal - Ági-fordításban. Lényegében olyan volt, mintha egy mártásban úszkáltak volna husik, nagyon szépen tálalva :) A másik elképzelésem sincs milyen névre hallgatott, az is csirke volt, viszont az rizzsel, amit én annyira szeretek, mert mazsolával és fahéjjal meg szegfűszeggel készítik, és így kicsit olyan édeskés rizottó-szerű volt az egész dolog, úgyhogy nagyon tetszett. :) Utána meg irányultunk tovább bulikázni egy utolsót a híres-neves Ride Clubba.

Másnap reggel tanulás, ugyanis 2-től vizsgáztunk, utána pedig a várva-várt találkozás Bernikéékkel, mivel egy szervezett busszal ellátogattak Dávidkával, a barátjával egy napra Bécsbe. Nagyon örültünk egymásnak, de sajnos nem volt sok időnk, mert kiderült, hogy már 5-kor indul vissza a buszuk, és addig kb 2 db óra állt rendelkezésünkre. Karácsonyi vásároztunk, persze forralt boroztunk, aztán pedig kaját vadásztunk, és már vége is volt a kirándulásuknak. :( A napnak viszont még nem, mert este Harsh búcsúbulijára készültünk (indiai srác). Elmentünk a Vapianoba vacsizni, aki még nem látott, hallott róla, az próbálja ki otthon. Egy olasz étteremről van szó, ahol előtted csinálják a kaját, és bele lehet szólni, hogy miből mennyit rakjanak bele, és hogyan csinálják. Szóval nagyon király volt, utána indulás tovább a Travel-Shack bárba, ami egy ágyak nélküli hostel. Hogy micsoda? Hostel ágyak nélkül? - Igen, legalábbis annak árulják magukat, de lényegében egy bárról beszélünk, alias kocsma, ahol a pián kívül térképet és egyéb hasznos infot is lehet kapni, amire egy turistának szüksége van. Nagyon király a hely, a bátrabbak annyira bátrak voltak, hogy a híres-nevezetes fireshot-ot kipróbálták, amit itt megnézhettek a fireshot fülecskére kattintva. Érdemes. Különben ez a legkirályabb kocsma, ahol valaha voltam. Szerencsére sikerült az utolsó metrót elcsípni, mert utána elképzelésem nincs hogyan jutottunk volna haza.

A szerda ismét nem volt esemény-mentes ugyanis Charlotte (francia lány), akit németóráról ismerek meghívott a szobatársa búcsúbulijába, ahová mindenképp el szerettem volna menni egy icipicit. Mivel másnap írtuk a német vizsgát, ezért előtte tanultam nap közben, aztán pedig irány az ő kis kolijukba. Amikor odaértem, már nagyban folyt a beszélgetés, egyetlen szem fiú biztosan örült, mert kb 10 leányzó biztos jelen volt. :) Amikor megláttam a plüss körtét Charlotte szobájában, elfogott a röhögőgörcs. Mondtam neki, hogy én is gyűjtöttem ám a Billában a pontokat, csak nekem kis fokhagymám van... Erre odarohan a szobatársához és mondja neki, hogy képzeld, képzeld Ági is gyűjti a pontokat a Billában, erre a szobatárs előjön egy eperrel. Hát azt hittem berosálok. Ja és a szobatársnak valamit elrontottak a pontjaival kapcsolatban, és 150 pontja volt, szóval 5 db ilyen plüss aranybogarat tudott beváltani. :) Lényeg a lényeg, nagyon jót dumáltunk ott, megismerkedtem egy-két új emberrel, aztán innen is leléptem olyan éjfél körül, hogy ne kelljen taxiznom, meg azért a másnapi vizsgára fel tudjak kelni, és még használni is tudjam az agyamat egy csöppet. :)

Szóval németvizsga, egy feladat kivételével semmi meglepetés nem volt benne, szóról szóra azt kérdezte vissza a tanár, ami a feladatlapjainkon rajta volt, aztán volt egy szövegértős feladat, az már nehezebb volt sokkal azért. :) Nade mivel ennek is vége lett, a suli előtti forralt borozós standok meg már előző nap bezártak, így maradt a karácsonyi vásár, Charlotte-tal, egy francia és egy ír sráccal mentünk el Spittelbergbe, azért mi Charlotte-tal kicsit fáradtak voltunk, úgyhogy nem húztuk túl sokáig a dolgot, hazajöttünk és pihentünk, mert mindkettőnk utazott haza másnap, pénteken.

Charlotte-tal

Vitamin Star - 'Ken Knoblo'

Hétfőn, avagy kedden következett a marketingkutatás csapattal való utolsó csoportmunka (hállellúja), ami szintén utolsó pillanatban lett kész, még mikor odaértünk az órára történtek változtatások a prezentációnkban. Na lényeg, hogy mi voltunk az utolsók, és ennek örömére, mások 20 percével ellentétben nekünk 5 perc jutott a nagy előadásra, amit 10 percben sikerült is megvalósítani. :) Lényeg a lényeg: vége, persze a vizsgát leszámítva. Aztán rohantam tovább másik csopimmal találkozni, és velük is megbeszéltük amit meg kellet, és Maria-val irány vissza a koliba (orosz csaj). Mondom neki, ahogy leszálltunk a viliről, hogy én beugranék a Billába, mert megnézném, hogy a plüss Vitamin Star-ok közül (ez volt az akció neve) van-e véletlen fokhagymájuk (Knoblauch), aki a Ken Knoblo névre hallgat. És nagy meglepetésemre volt nekik.:) Én úgy megörültem, hogy majdnem elkezdtem ugrálni, a pénztáros bácsi már megismert és csak mosolygott rám, de nagyon. :) Jó dolgomat végezve csatlakoztam Maria-hoz, aki úgy döntött, hogy vesz egy-két dolgot. Majd Billa után irány a patikába, mert köhögés elleni szirupot is szeretett volna Maria vásárolni, hát elkísértem. Na itt a patika egész más, mint otthon: bementünk, tiszta karácsonyi hangulat, puncsot osztogattak, hogy a kedves betegek felmelegedjenek - sajnos ezt nem szeretjük, aztán sütivel kínáltak minket - ezt már inkább. :) És minden vásárlónak kedveskedtek egy kis ajándékcsomaggal, teljes meglepetésemre még én is kaptam ajándékot, pedig semmit nem vásároltam. Hát ez hihetetlen, de élmény volt. :) Ja és még a gyógyszertárban egy néni meg is kérdezte, hogy honnan szereztem ezt a kis plüss figurát, mert annyira aranyos, biztos az ő unokája is örülne neki. :) Szóval minden jól sikerült aznap, meg még annál is jobban, plusz fotósorozat készült Kenről a Békési-család számára. :) Mint azóta kiderült, aki véletlen a Billában vásárol, és csak úgy gyűlnek a pontjai és nem tart igényt a kedves kis plüss figuráira, azokat az E-bayen elárverezheti, melyből akár több, mint 10€ bevétele is származhat.

A hét további fele esszéírással, meetinggel és prezentációkkal telt, ugyanis péntekre volt egy 20 oldalas beadandónk és egy 20 perces prezentációnk a Philip Morrisról. De a nagy tanulás közepette egy Otelló még belefért csütörtök estére a programba, ahonnan sikerült a megbeszélt időpontnál kicsit később érkeznem, mert a metró nem működött normálisan, a vili meg mintha kétszer olyan lassan ment volna, mint szokott. :)

Pénteken még Harryvel megnéztünk egy filmet, aztán a hétvégére tervezett halstatti kirándulás helyett lazulás lett, mert a csipetcsapat úgy döntött, hogy mivel ez az utolsó hétvégéjük, amit Bécsben töltenek, inkább itt maradnának és még mindenkivel találkoznának egy utolsót. Így is lett, úgyhogy én Astrikkal elmentem a Pillangóházba, ahová ő nagyon szeretett volna, és kicsit csalódottak voltunk, mert egyrészt nagyon kicsi az egész, másrészt tele van művirággal, harmadrészt a pillangóink rohadt lusták voltak, és körülbelül 3at láttunk repülni, amik ugyan gyönyörűek voltak, de jó lett volna a hirdetett többszázból azért néhánnyal többet megcsodálni. Mivel a tervezettnél korábban végeztünk még fel akartuk fedezni a Spittelbergi karácsonyi vásárt is, mert azt csicseregték a madarak, hogy az nagyon jó és hangulatos. És tényleg. Itt főleg a home-made szendvicsek, melegszendvicsek és gofri van terítéken a megszokott hot-doggal szemben. Illetve a tömegáru mellett sok kézzel-készített, egyedi darabot is lehetett találni. Nagyon tetszős volt, azonban képtelen vagyok eldönteni, hogy eddig melyik volt a legjobb. :)

Én és Ken

Ken, a pózer :)

Juciék - 2. nap

A második napon már sajnos nem volt olyan sok időnk, mivel ki kellett csekkolni a szállodából, aztán be kellett vásárolni a Billában sok-sok finomságot az otthoniaknak, illetve Ágikának gyűjteni a minden elköltött 10€ után a pontokat. Még 5 pont hiányzott a 30 pontomhoz, hogy a várva várt kicsi-pici, édi-bédi plüss fokhagymácskámhoz hozzájussak. :) Hát ezt sikerült is megvalósítani, 6 egész pontot gyűjtöttek nekem, azonban kezdted kifogyni a plüssök a készletről. Sajnos a Billában nem volt már olyan zöldség, amit én szerettem volna, meg láttam is kiírva már korábban, hogy legyünk türelemmel, a nagy érdeklődésre való tekintettel majd később még utánpótolják ezeket a kis plüss zöldségeket.

Szóval miután végeztünk a Billában még egy kívánsága maradt a vendégseregnek, hogy menjünk el a Hundertwasser-házhoz és csodáljuk meg amilyen közelről csak lehet. A fiúk gyalogosan közelítették meg a helyet, a lányok pedig autóval. Természetesen a fiúkák hamarabb odaértek. Eltöltöttünk itt egy kis időt, nézelődtünk a boltokban is, ahol a nap sztárja a Sudoku-s budipapír volt, amit ha megfejtesz elhasználhatod, és van indokod órákat a WC-n ülni, majd következett a könnyes búcsú pillanata, máris vége a hétvégi kiruccanásnak.

Az a bizonyos WC papír

Libasor vagy mi...

Lyányok a Hundertwasser-háznál

Juciék - 1. nap

Juciék = Juci és Józsi (ősök), Petra és Dóri (gyerkőcök) és Dóri barátja: Bence (férj-jelölt :P), a Kovács család legkedvesebb barátai egészen Szegedről úgy döntöttek, hogy meglátogatják a bécsi adventi vásárt, és ha már úgyis itt lesznek, akkor velem is tervezik, hogy összefutnak egy-két órára... :)  Na viccet félre téve igazából úgy volt, hogy az egész hétvégét együtt töltjük. Hát így is lett. :) Először is szombaton valamikor 11 és dél között (de igazából már nem emlékszem) megérkeztek a kis (17 emeletes) kollégiumomhoz, és a számomra hozott kiscsomagot (2 hatalmas doboz tele mikulásajándékkal) kicseréltük üres üvegek és tavaszi kabátok tömkelegére. :) Ezután a Békési family indult a szállást elfoglalni, én meg összekaptam magam és szintén indultam oda hozzájuk, hogy onnan majd könnyen, egyszerűen együtt tudjuk folytatni az utunkat.

Olyan egy óra múlva meg is érkeztem, és meglepődtek, hogy milyen hamar ittvagyok, ugyanis ők sem érkeztek sokkal korábban. Én meg azt hittem, hogy nagyon el fogok késni a sok kis csomag pakolászása miatt. :) Mindenki felvette a legmelegebb ruháját, és indultunk a városnéző körútra, ami a Sisi-múzeummal kezdődött. Az első meglepetés az volt, hogy nincs ruhatár, cserébe nem is fűtenek annyira viszont az audio-guideot a belépő tartalmazza. Szóval ez egy három az egyben kiállítás: császári ezüstgyűjtemény, császári lakosztályok és Sisi életét bemutató kiállítás. Tehát az első a királyi ezüstgyűjtemény volt, ami étkészleteket tartalmaz legfőképp - érdekes módon porcelánból készült illetve ezüstből készült aranyozott evőeszközökről és edényekről beszélünk. Mindegyiket különböző alkalmakra használva és persze készíttetve. Természetesen a sima ezüstkészletet csak az átlagos hétköznapokon használták.

Miután a 66. porcelánkészletet is megnéztük, amelyek közül volt olyan, amit még csak nem is tudtak használni, ugyanis olyan vékonyra és mívesre sikeredett, hogy használat közben eltört. Szóval a lelkesedés kezdett alábbhagyni annak ellenére, hogy voltak tényleg gyönyörű darabok, illetve azt is megtudtuk, hogyan kell a királyi asztalra szalvétát hajtogatni, amit természetesen mi nem tudunk reprodukálni, mert  ha jól emlékszem a világon jelenleg mindössze két ember van ennek a tudásnak a birtokában. Illetve az is kiderült, hogy abból a porcelán- és csempegyárból, ahol anyu is dolgozott fiatalkorában, Meißen-ben a császárék is rendeltek egy készletet, nekünk otthon meg van két darab alátétünk. (Nem elhanyagolható párhuzam a Habsburg császári család és a Kovács család között) :)

Ezután jött a Sisi életét bemutató kiállítás, ami után rá kellett jöjjek, hogy az Elisabeth című musical, amit az utóbbi időben tonnaszám hallgattam, mennyire jó és hasznos, ha odafigyelsz a részletekre, mert rengeteg információt tudtam innen, amiről azt remélték, hogy majd a múzeumban hallok először. :) Végül pedig tovasántikáltunk (igen, a végén már csak döcögtünk és minden széknél leültünk) és megcsodáltuk a különböző szobáikat, ruháikat, amik mind-mind gyönyörűek voltak, kezdve a dolgozó-szobától  a vendég-szobán, a cseléd-szobán, az étkezőn, a fürdőn és wc-n keresztül egészen a hálószobáig. Az étkezőben új étkezési szokásokon meglepődtünk, ugyanis, amint Ferenc Jóska befejezte az evést és letette az evőeszközét mindenki másnak hasonlóan kellett cselekednie, és senkit nem érdekelt az, hogy volt, aki még nem fejezte be az étkezést. Általában az összejöveteleken 9 fogást szolgáltak fel, amelyek egyenként maximum 45 percen keresztül tarthattak, és csak és kizárólag a szomszéddal lehetett beszélgetni. Dórikával megbeszéltük, hogy ezt a jó szokásukat a szalagavatóján majd alkalmazzuk és amint ő befejezi az evést, nekünk is hasonlóan kell majd tennünk - de azért erről még majd egyeztetünk. :)

Kellően fáradtan, azonban lelkesedéssel teli indultunk tovább a karácsonyi vásárba a Rathausplatzra, ahol a program a fényképezkedés, a forralt borozás, az evés-ivás, és nem utolsó sorban a vásárfia vásárlásával folytatódott. Először is rengetegen voltak, node azért mi nem hátráltunk meg: irány a sűrűjébe. Először forralt bort vadásztunk, azt annyira nem kellett, a forró csokit azonban már jobban. :) De szerencsére találtunk mindkettőt, és szépen lassan el is fogyasztottuk, és ugye mint ahogy szokás néhány bögrét meg is tartottunk emlékbe. :) Ezután jött az, hogy Petrának satyit néztünk, és hát először ugyan nem, azonban később találtunk egy nagyon szépet és hozzáillőt, amiben persze utána rengeteg fényképet kellett készíteni és pózolni. :) Még kóvályogtunk egy sort, majd mikor már eléggé fáztunk, mindenki jóllakott és kellően kellet pisilni, megpróbáltunk bemenni a Városházára. Sajnos ez nem jött össze, mert épp akkor zárták be, tehát úgy döntött a siserehad, hogy indulás van haza. El is indultunk, közben két csoportot útbaigazítottam, és természetesen a kedves Békési-családot úgy eltévelyítettem a jó útról, ahogy az meg van írva, de szerencsére hamar észrevettük ezt, és csak kicsit kellett visszafele sétálni, majd a helyes útvonalon hipp-hopp röpke 30-40 perc alatt hazagyalogoltunk, kártyáztunk még egy jót, aztán én otthagytam őket alukálni.

Békésiék: Józsi, Dóri, Bence, Juci, Petra - ebben a sorrendben

Petra és az új szerzemény - mármint nem a szamárfülek. :)

Bence és Dórika

Végül bemutatom a földre szállt angyalt. :)

Szobatárs érkezik

Csütörtök: Eltelt úgy, hogy semmi jele nem volt annak, hogy bármilyen mozgás történt volna a szobában, emberi lénynek még mindig semmi nyoma. Ja és a mikulásról annyit, hogy annak ellenére, hogy Astrik reggel itt kóválygott a folyosón nem vette észre a cipőjéből kikandikáló csokimikulást, csupán miután másodjára is felkelt néhány órával később. :) Majd amikor délután hazaértem várt egy kis üzenet az ajtómon, amiről naivan azt hittem, hogy az új szobatársamtól jött, de nem, hanem Astriktól, és lám-lám az én cipőmben egy ördög üldögélt. :)

Péntek: Ágika megy csokit vásárolni karácsonyra a Billába, mert 15%-os leértékelés van. Épp indulna, amikor hallja, hogy valaki birizgálja a zárat. Mivel épp öltözik behajtja az ajtót és nem foglalkozik vele, mert ha Astrik az, akkor úgyis mindjárt köszön... Hát semmi nem történt, nem jött senki. Hát ez furcsa, bár gondoltam akkor nem a mi zárunkat buzernyákolták, hanem valamelyik szomszédé lehetett. No jó, akkor olyan 5 perc múlva épp mosogatok vagy mi, és megint elkezd valaki a zárral majmolni... Hát fogtam az ajtót és kinyitottam. Három kendős leányzó egészen arab kinézettel próbálja kézzel-lábbal elmagyarázni, hogy az egyik nem találja a szobáját, és talán ez az... Mondom nekik kérdezzék meg odalent, mert szerintem a kulcson nincs rajta... Hát összehasonlítottuk a kulcsainkon levő számokat: egyforma. Mondom neki: biztos azért, mert mindegyik egyformán nyitja a bejárati ajtót a koliba... Nade azért ő mégiscsak kipróbálná. Jólvan mondom, tied a pálya. Kisült, hogy hát mégiscsak ő lesz az én szobatársam, legalábbis az egyikük. Akkor üdvözöltem a megszeppent leányzót, majd itthagytam őket, mert indultam a boltba, Astriknak meg leadtam a drótot, hogy igen, péntek van, és ahogy már említettem, hogy történni fog: megérkezett a szobatársam, az ittalvásnak lőttek

Mire hazaértem már az én 20-kilósom kétszeresének kinéző bőrönd hevert a szobánk közepén, és megkért a leányzó, aki Zamaim névre hallgat, és egészen Ománból repült, majd kettő napig nem találta a szobáját (??? - azért ehhez tehetség kell, főleg, hogy van recepció), hogy rakjuk fel ezt a könnyű bőröndöt az íróasztalára... Sajnos azonban azt nem tudtam neki elmagyarázni, hogy ez mekkora óriási hülyeség és inkább hajoljon le és pakoljon ki, és ne emelgessük azt a szart fölöslegesen, mert angolul éppen csak hadovál valamennyit... Hát ettől annyira boldog lettem, hogy örömömben majdnem elkezdtem sírni, hogy itt fog ülni valaki mellettem a szobában és még csak egy szót sem fogok tudni vele váltani, mert nem érti, és annyira nem is erőlködik és egyébként meg rohadtul nem kérdez semmit és nem kíváncsi arra, hogy egyáltalán mi a csuda nyavalyát csinál itt a szobatársa és csak és kizárólag az igen-nem kombináció szerepel a repertoárjában (jójó kisebb túlzással azért) és ezen kívül még ide sem ért de már utálja Bécset és haza akar menni.

A lényeg, hogy visszasírom Hyemint, pedig hát vele sem volt aranyéletem. :) Nade azért annyit sikerült egyből kiszednem Zamaimból, hogy hány testvére van: 5 fiú, 5 lány, azt azonban már nem sikerült kideríteni, hogy az életkoruk milyen intervallumban mozog, mert erre az a válasz jött, hogy hát 11: az 5 fiú, az 5 lány, meg én... Azért matematikából ennyire nem voltam rossz sose... :) A második téma az időjárás is hasonló sikerekkel járt: Ománban most tél van ugye? igen. és hány fok van? meleg. najó de mégis nyáron nagyon meleg, télen kicsit hűvösebb, nem? Nem, meleg, meleg. Najó, akkor ezt inkább hanyagoljuk, mert ettől sem lettünk okosabbak. Amit még sikerült kideríteni, hogy 4 évre érkezett, egy évig németet fog tanulni, majd kémiát - ami szerintem valami vegyészmérnöki dolog lesz, mivel az itteni műszakit mondta, hogy oda fog majd járni... És máris úgy érzi, kb 3 nap után hogy olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk... :)